Entries categorized as ‘házhozszállítás’
fura kavar volt a mai gasztro tapasztalataimban…
ettem reggel itthon egy finom kakaóscsigát hozzá egy isteni kakaót rizi jóvoltából.
aztán kv a művészben, ami nagyot fejlődött, szebb és nagyobb italkínálatú lett. danesi a kv, amit nagyon nagyon szeretek.
1kor meetingem volt, előtte beugrottam az alkotmány utcai hummus barba, amit már korábban is említettem. ez is isteni falafelt és nanát szolgált fel. 5ös
eztán a fruccola felé vettem utam, ahol végre találtam rebarbara tortát, ami savanyább volt, mint bármi, amit valaha gondoltam, h lenni tud. 4es
aztán rizivel – aki állítólag borzalmas szendvicseket csinált ma ebédre magának – beugrottunk 1 jeges kv-ért (rizi) és egy epres-kekszes bkool-ért (bizi) egy burger king-be, ami a várakozásoknak megfelelő volt. 4es alá, bár a jeges kv érdemel egy erős 4est, igaz, vagy 5 percig kellet rá várni
vacsorára meg megettem a teletál által kiszállított nem túl finom borsó levest, szinte már teljesen feloldódott vajgaloskákkal és majd’ menza ízű levével, majd a teljesen íztelen csirkemell aprólékot, valamilyen sárgás színű szósszal és pehely burgonyapürével. ez amolyan 2es alá kaja volt.
bizi
Kategóriák: bizi · fagyi/süti/cukrászda · házhozszállítás · junk/lángos/szendvics · rizi · rizibizi
Tagged: bkool, burger king, fruccola, hummus bar, nana, rebarbara, teletál
ma ettem egy finom falafelt, természetesen a humus barban, de nem is az alkotmány utcában, hanem a kertész utcában. itt indult a cég. itt készültek az első igazi izraeli, közel keleti FALAFELek. és persze ingyen kaptuk a nana-t, ahogy az itt szokás, ami a nagyon édes menta tea.
aztán landoltam az irodában, ahol megkaptam a magamét a teletál jóvoltából. az alma leves igazán finom, de sajnos olyan volt, mint a magyar gyümölcs levesek, azaz tejszínes és én tej(cukor)érzékeny vagyok. a sárga rizs az semmi újat nem mutatott, de nem is vártam azt és hozzá a csirke feledhető, bár hála istennek nem rossz. igaz a leves finom volt, nagyon, sőt kimondottan új volt.
az esti mccafé sütik igazán finomak, de nagyon tömények voltak, jól esett rá egy kellemes nyári alma friss üdesége.
Kategóriák: bizi · házhozszállítás · junk/lángos/szendvics · rizibizi
Tagged: hummus falafel teletál nana, mccafe
augusztus huszadikán bruncholtunk rizivel a dérynében.
a limonádék már beváltak, szőlős bodza és menta. a bodzában félbevágott hatalmas szőlő szemek úsznak, míg a menta olyan, mint egy most kiolvadt spenót püré, legalábbis látványra, de ízvényre sem ismerős. nem tictac, se nem orbit és még csak nana (közel-keleti menta tea) sem, hanem cukor sziruppal és lime juice-szal turmixolt menta csokor.
ellenben a főétel nem igazán magasodott ki.
a hekkem íztelen volt, az ajváros garnírung meg olyan volt, mintha mélyfagyasztott főtt burgonya lett volna benne; a másik adag sem sikerült olyan kifőzdeien jóra, mert a borjúpörkölt már túl omlós lett és a nokedli puha.
a kávé megint finom volt.
aztán a várban a ruszwurm (a másik szamos) fagyijait nyaltuk, ami igazán fincsi volt.
este visszatértünk az országtortára a dérynébe, ami megint nagyon, nagyon finom volt.
augusztus 21.
iroda, rendelés, félkész pizza a mob pizzériából a kolosy térről. 3x ettem ilyet, de többet remélem nem… brrr
Kategóriák: bizi · fagyi/süti/cukrászda · házhozszállítás · pizza · rizibizi · étterem
Tagged: déryné országtorta ruszwurm brunch rizi